A művészet céljának korszaktól függetlenül az önkifejezésnek kell maradnia. Nem állhat manipuláció szolgálatában, hiszen akkor valósulhat meg benne az a katartikus élmény, az a szárnyalás, amely a művész belsejéből fakad, ha szabadságból született meg a remekmű.
És ekkor tudja ezt közvetíteni a művet megfigyelők számára is. A művészet meghatározásában szubjektív szempontok döntenek általában, ezért nehéz meghatározni objektív szempontok alapján, mi számít művészetnek. Egy művész is a saját szubjektív benyomásai alapján alkot, ezért valamilyen formában manifesztálja tulajdonképp a saját benső tartalmát. A művészet értékét annak közönsége határozza meg, hogy meglátja-e benne azt a pluszt, azt az értelmet, azt a sugárzást, amitől az a mű különleges a maga nemében, vagy átlagosat sikerült nyújtania az alkotónak.
A művészet adott közeggel való kapcsolatot jelent, annak fejlesztett érzékelésének képességét, vagy alapos ismeretének érzékét feltételezi. Akárhogy is próbáljuk saját fogalmi kereteink közé szorítani, mintha a művészet természeténél fogva a kereteket feszegető, független, akár lázadó, folyamatosan felvilágosodni akaró, szabad, szilaj ló lenne, mely lényegéből fakadóan megszelídíthetetlen jószág.