Sok esetben azt gondolnánk, hogy a világot olyan komoly tudományos felfedezések tudják csak előremozdítani, mint amilyenek a filmekben vannak, hogy azt sem tudjuk miről beszél a zseni tudós.
Közben a világban a legnagyobb előremozdulást a legegyszerűbb eszközök hozták eddig, melyeket akár otthon is össze lehet eszkábálni, csak aztán a fejlettebb technikai háttérrel rendelkező emberek jobban átdolgozták őket és megtalálták a módját, hogy hogyan tegyék a felfedezést az ipar hasznára. A villanymotor szerkezetéről már szerezhetünk ismereteket a fizika órán is, azonban a legtöbb gyerek számára nem teljesen egyértelmű, hogy mik ezek a motorok, hiába mutatják meg nekik a házi eszközökkel összerakott kis dinamókat, amikor nem értetik meg velük, hogy mennyi olyan terület van az életben, melyben ezeket az eszközöket használni lehet. A villanymotorok csodája pedig épp abban rejlik, hogy nem is bonyolult szerkezetek, mégis a közlekedés és az ipar területeit is megreformálta.
A villanymotor az elektromágneses indukció elvén működik, az elektromos áram energiáját mechanikus energiává alakítja át, általában forgó mozgássá. Szerkezet belsejében egy forgórészt, és egy állórészt találhatunk, illetve szénkefék és egy kummlátor is elhelyezkedik benne. Ha egy ilyen mágneses térben elhelyezett tekercsbe elektromos áramot vezetnek, akkor a benne kialakuló mágneses mező kölcsönhatásba lép az állandó mágnesek közötti mágneses mezővel így létrejön egy elforgató mozgás a tekercsben, ami a motor forgórésze, ezen elv alapján működik a villanymotor.
A közlekedésben a legelterjedtebb, hogy a földön járó eszközök esetében használják őket, de jelenleg például pont egy olyan hatfázisú villanymotorral kísérleteznek, mely a légi-, és a vízi- közlekedésben lesz forgalomba helyezve. A különböző ipari területeken is használatban vannak ezek a motorok. Többek közül mondjuk villanymotorok vannak a villamosokban, a trolibuszokban, a villanymozdonyokban, a hibrid autókban a belsőégésű motorok mellett indítómotorként és minden olyan járműben, amit akkumulátor hajt.