Kft alapítás a Céghmesterrel

A korlátolt felelősségű társaság a gazdasági társaságok egyik alaptípusa, amely meghatározott összegű törzsbetétekből álló induló törzstőkével rendelkezik.

A kft működése igen egyszerű, ugyanis a legfőbb szerve a taggyűlés, amit évente egyszer legalább össze kell hívni. A társaság képviseletét és az ügyek intézését ezen tagok közül valaki, vagy egy kívülálló személy, esetleg több személy látja el.

A kft alapítás több lépésből tevődik össze, és nagyon fontos, hogy milyen segítséget igénylünk közben. Napjainkban sok olyan kft alapítással foglalkozó cég látott napvilágot, akik kizárják teljesen az ügyfeleiket az ügyintézés menetéből, és csak a profitra törnek. Ezzel szemben a Céghmester szakemberei világos és szakértői szolgáltatást nyújtanak az ügyfeleik számára.

Nálunk a kft alapítást elsőként az ügyvédi adatfelvétellel kezdjük, mely során körültekintő adategyeztetés folyik. Ez egyben ügyvédi megbízást is jelent, ugyanis ekkor kerül sor a foglaló kifizetésére is általában.

A második lépés kft alapítás esetén az ügyvéd általi iratkészítés, amikor az előre megbeszélt aláírási időpontra előkészíti a cégiratokat.

A harmadik lépés ezután az eljárási költségek kifizetésében áll, amely során igény esetén segítséget is nyújtunk a költségek átutalásában.

A negyedik lépésként az okiratok ügyvéd előtti aláírása következik, amikor leellenőrzik közösen az okiratokba foglalt adatokat, elmagyarázzák azok jogi tartalmát, illetve további jogi tanácsadást kaphatnak az ügyben eljáró ügyvéd részéről.

Ötödik lépésként beküldjük az aláírt iratokat a cégbíróságra, és hiánypótlás vagy elutasítás esetén az ügyvéd egyeztet a továbbiakban szükséges teendőkről. Tapasztalataink szerint viszont normális esetben 2-3 nap alatt bejegyzik a különböző cégeket, így nincs ok az aggodalomra.

A kft alapítás utolsó lépéseként tehát a bejegyzett kft iratainak átadása következik, amikor az ügyvéd átadja az ügyfél számára az összes őt megillető iratot.

Keressen bennünket bátran!